Kásler megerősítette: július 1-től osztják az 500 ezer forintos jutalmakat az egészségügyben
Bruttó összegről van szó, amit 160 ezer ember kap meg.
Bruttó összegről van szó, amit 160 ezer ember kap meg.
Másfél hónappal azután, hogy a miniszterelnök először megígérte az egészségügyi dolgozóknak adott extra juttatást, már egy dátumot is elárult.
Alacsony fizetésüket eddig másod- és harmadállásokkal egészítették ki, most viszont nincs erre lehetőség. Sokakat kényszerszabadságoltak is.
A Nővérek Nemzetközi Tanácsa szerint legalább 260, az ápolószemélyzethez tartozó alkalmazott vesztette életét a világon.
Az április végéig a COVID-19 betegségben elhunytak 90 százaléka 70 év fölötti volt az országban, több mint felük idősotthonokban halt meg.
Még megfelelő fizikai védőfelszereléssel is nehezen sikerül ellátni az egészségügyi dolgozókat, pedig már most, a járvány közepén fontos lenne, hogy a mentális egészségük védelmével is foglalkozzanak.
A méhészek ezzel köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját.
A Nővérek Nemzetközi Tanácsa (ICN) szerint a világon már több mint 260 nővér halt bele a koronavírus-fertőzés okozta betegségbe.
Az elítéltek szíveket formázó lapokat készítettek, ezzel üzentek a koronavírus ellen küzdő ápolóknak, orvosoknak.
Újabb egészségügyi dolgozó koronavírustesztje lett pozitív a tatabányai kórházban, így már összesen 17 fertőzöttről tudni. Többen karanténba kerültek. Kiderült, betegek is megfertőződtek, de az ő számukat nem közölték. A szerkesztőségünket megkereső Zsolt attól tart, a dialízisre szoruló 86 éves édesanyja is elkapta a vírust, akit pénteken szállítottak be a kórházba.
A rapper a híressé vált tésztájával jelezte támogatását az egészségügyi dolgozók felé.
A Pihentesd a dokit kezdeményezés célja, hogy a járvány miatt leterhelt egészségügyi dolgozók munkahelyükhöz minél közelebb tudjanak lakhatást találni.
Az Emmi szerint jár a teljes táppénz, de az érintett orvosoknak a kormányhivatalnál kell jelezniük, mi történt.
A JAMA orvosi szakportálon megjelent animáció szerint a köhögés vagy tüsszentés útján terjedő víruscseppek akár 7-8 métert is utazhatnak a levegőben.
Független képviselők szerint ki kell egészíteni az egészségügyi és a szociális dolgozók bérét.
Révész Máriusz kormánybiztos úgy érzi, a járvány idején többen bringáznak, és ez így marad akkor is, ha a fertőzésveszély elmúlik.
A hordószerű Medibottal helyettesítenék azokat az egészségügyi dolgozókat, akik fertőzötteket ápolnak. A szerkezet kijelzőt is kapott, hogy a páciens kommunikálni tudjon az orvossal.
A tömeges halálozások látványa, a túlhajszoltság, a fertőzéstől való szorongás mellett az is súlyosan megviselheti az orvosokat, ápolókat és a többieket, ha a felszerelések hiánya miatt emberek életéről kell dönteniük.
Most egész más okból világították ki az arénát.
Az április 18-i show-n részt vesz Billie Eilish, Lady Gaga, Chris Martin, Elton John, Eddie Vedder, Paul McCartney és még sokan mások.